Nnna!
Elérkeztem arra a pontra, hogy valóban beindítom eme régóta tervezett blogot, így talán kevésbé terhelem le környezetem az autisztikus lelkesedéssel folytatott zenei ismeretterjesztéssemmel élőben, beszélgetésekbe beszúrva avagy épp megölve azokat.
Régi inaktív projekt ez, de az eddigi csendes időszak nem telt tétlenül, elég szép lista összegyűlt, a koncepció is nagyjából összeállt a fejemben.
(Egy agresszív redesign azért még ráfér az oldalra).
Sokan, akik ismernek és volt szerencséjük (avagy épp szerencsétlenségük) belekóstolni zenei ízlésem egy szeletkéjébe, valószínűleg arra számítanak, hogy leginkább mindenféle elvont, progresszív, borult zenéket fogok itt felvonultatni.
Tévedés!
Szerencsére zenei sznobériám nem nőtt olyan magasra, hogy fintorogjak az egyszerűbb vagy kommerszebb, de kellemes nótákra. Igenis vannak olyan popzenék, butácskább számok amiket jónak tartok, vagy valami miatt a szívemhez (vagy a fülemhez) nőttek. Azért ezekből itt kevesebb lesz, mivel célom inkább az ismeretlenebb gyöngyszemek bemutatása. Nem sok értelmét látom olyanok reklámozásának, amik alapból is elég sok hátszelet kapnak, mindenki ismeri őket. Vannak kivételek. Sohasem véletlenül.
Nem is a legnagyobb kedvenceim fogom ide válogatni (persze lesznek azok is). Azoknak a muzsikáknak adok itt teret, amik valamihez kötődnek, valamiért hozzámragadtak, vagy magam sem értem pontosan miért, de valami miatt hosszú időre beragadtak az aktuális playlist-embe, mp3 lejátszómba, telefonomba. Még ha ritkán is hallgattam, takarításnál mégis dilemmáztam a törlésük felett. És maradtak. Valószínűleg okkal.
(A valódi bloginditó indulat pedig lecsillapodott, a félkész cikk pedig valahol elfekvőben leledzik. Talán egyszer befejezem. De akkor feltétlen közlöm).
Nnna, és hogy a fentieket alátámasszam, jöjjön is a hip-hopban és trip-hopban utazó francia Wax Tailor Time To Go c. szerzeménye, ami már első hallgatásra beleette magát a fejembe a fülemen keresztül, és mégsem utáltam meg azóta sem, ahogy pedig a hasonló viselkedésű példányokkal általában lenni szokott.
A számomra kifejezetten kellemes - és valahonnan ismerős hangú - énekért Aloe Blacc felelős, ami név nekem semmit nem mondott, de egy kis keresésgéléssel kiderítettem, hogy Avicii Wake Me Up c. számában is ő közreműködik (Ami még egész hallgatható - volna - számomra, annak ellenére, hogy erősen country-szagú. De sajnos a könyökömön jön ki, és az az Álmoskönyv szerint nem egészséges).
És bár a klipp szomorú, a nóta (nekem legalábbis) egész "feelgood".
The start of something beautiful
Szinte csak a
véletlennek szerencsének hirtelen felindulásomnak köszönheti ez a blog a megszületését. Pontosabban annak, hogy felkaptam a vizet.
Hogy miért és hogyan, ez majd a következő post-ból kiderül.
Nem tudom még mi lesz ennek az oldalnak a sorsa. Csak a véleményem szerettem volna közölni egy cikk kapcsán, és annyira beleéltem magam, hogy kezdtem kinőni egy komment virtuál-fizikai kereteit.
Nem akartam viszont csak úgy kihányni egy cikket valahova. Meg mégis hova? Csak úgy a Facebookra kirakni olyan lett volna, mintha egyszerűen bedobtam volna egy piac közepére.
Ekkor eszembe jutott, hogy van nekem egy ilyen domain-em. Más sorsra szántam eredetileg, de azt valószínűleg úgysem fogja beteljesíteni. Sem időm, sem kapacitásom nincs/lesz rá.
És akkor már adjunk neki valami formát is, na! Blog. Ennyi.
Illene a videóról is pár szót szólnom:
Sok-sok évvel ezelőtt, rövid rádiós pályafutásom (na nem kell semmi nagyon komolyra gondolni) indulásakor Csillagfaló c. műsorunk első adását kezdtük ezzel a remek Porcupine Tree nótával.
Lelkesek voltunk, hittük, hogy tényleg valami szép fog születni gondoskodó szerkesztgetésünk alatt. Sajnos nem sikerült ennek teljesen kibontakoznia.
Még a végén lehet, hogy ez tényleg valami szépnek a kezdete lesz. Vagy legalább valaminek :)